Gondoltam én hogy majd így lesz. S majd egy jót pihennek, megcsinálok itthon minden elmaradást, ruhák szelektálását, ablakpucolás, akár egy festés is tervbe volt véve. De valahogy minden máshogy történt.
A hétvége viszonylag gyorsan és zökkenő mentesen telt el. S tényleg rendet tettem a a fejemben. Sikerült 7 évet lezárni. S megmondom őszintén, 7 év egy multinacionális környezetben feszített munka tempóban hagy azért nyomokat az ember testén és lelkén. Valahogy úgy éreztem, hogy teljesen megkönnyebbültem, hogy egyre könnyebbnek éreztem magam, mert egy hatalmas teher került le a vállamról. Nem kell nap mint nap megfelelni, hajtani, mosolyogni, bólogatni, mert ennél a cégnél azt szeretnék, akkor is ha valami nagyon nagy marhaságot akartak éppen bevezetni, vagy megvalósítani. S az igazat megvallva, egyre nehezebben ment már a vége fele, főleg nekem, hogy ne adjak hangot a dolgoknak, a nem tetszésemnek. De soha sem szóltam semmit sem, mindent megcsináltam úgy ahogy akarták, mert a kérem szót, nem nagyon ismerték s szerintem a mai napig nem nagyon ismerik.
Kisimult az arcom, s tudtam aludni éjszaka. Nem kellett már pörögni az agyamnak, a benti dolgokon. Valahogy a feszültség elszállt a testemből, kiröppent mint kismadár a fészekből. Úgy éreztem enyém a világ. S végre utol fogom magam érni mindenben.
Gondoltam sokat fogok majd főzni, mert van egy gasztro blogom is, s minden receptet feltöltök, és milyen szuper lesz. Le akartam magam foglalni annak ellenére, hogy már hivatalosan is munkanélküli lettem.
S kezdődött a hét, s már csörgött is a telefonom, hogy megkapták az önéletrajzomat, s hogy mehetnék állásinterjúra. Ez elég gyorsan ment gondoltam, de valahogy az ajánlatok nem voltak túl kecsegtetőek. S mivel az eredeti felállás az volt, hogy egy hónapot is ráérek itthon maradni s állást találni, nem is nagyon törtem magam, hogy rögtön az első alkalomra igent mondjak, úgy hogy szemtelenül keveset ajánlottak. De tényleg. Így kivárásra játszottam. S gondoltam ráérek én még.
Az igazat megvallva nem is voltam összesen két állásinterjún. Igazából volt egy cég, ahova egy ismerős által kerültem be, azaz mehettem interjúra. El is mentem, pont jó lett volna, időben tudtam volna menni a kisfiamért. De itt valahogy nem úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna. Az első körben, voltak mindenféle fantasztikus szituációs feladatok, s ezután még egy elbeszélgetés. Úgy éreztem, hogy jó voltam, s megettem őket vacsorára. Van egy lehengerlő személyiségem. Eltelt egy pár nap és nem is kerestek, valahogy furcsálltam a dolgot, pedig tutira vettem, hogy nyerő vagyok. Közben megtudtam a cégnél dolgozó ismerőstől aki vezető pozícióban dolgozik ott, hogy minden rendben van és fel is vettek, de van egy kis gond, és majd szólnak. Ne mondom nem is én lennék! S ezt csak azért mondom, mert mióta férjhez mentem, és felvettem a férjem nevét, valahogy nem vagyok szerencsés. S telt múlt az idő de nem kerestek.
S volt még egy lehetőség, amit az ismerősöm ajánlott. Csörög a telefonon s behívták állásinterjúra 10 órára.
Emlékszem nagyon meleg nap volt. Előtte gondosan BKV utazás tervezőt használva, betájoltam merre fele kell menjek, ez mennyi idő, s mikor kell elinduljak. De valahogy az oda érkezésem sem volt zökkenő mentes. S valljuk meg őszintén ez a BKV-s útvonaltervező, sem a legrövidebb utat dobja ki. Akkor neki indult a világ végére egészen a harmadik kerületig. Leszállok a villamosról, telefon elő, GPS-be beírom az utca nevet, s jöhet a séta. Igen GPS, szoktam használni, sétáláshoz is, főleg ha számomra idegen terepen mozgok. Persze, nem is én lennék, ha nem más fele vitt volna el, vagy csak szimplán én voltam béna. Bár az utóbbi valószínűbb! Éppen 10 óra előtt 3 perccel sikerült megérkezzek, fel a harmadikra. Még jó, hogy a lift tükrös volt, gyorsan rendeztem a kinézettemet. S akkor jön velem szemben B., mint utóbbi kiderült az Ő helyére keresnek valakit, mert Ő ön megvalósítani szeretne. Bekísér az irodába, s ott volt A., a leendő főnököm. Teljesen nyugodt voltam, nem idegeskedtem. Kedvesen fogadtak mind a ketten. Bár B. jóval nyitottabb személyiségnek tűnt így elsőre mint a másik hölgy. Ő olyan zártnak tűnt nekem nagyon. Egyszerű volt az interjú, igazából, s ez nem nagy képűség , de tudtam, hogy kenyérre kentem Őket, s hogy enyém az állás. Ezt szerintem megérzi az ember.
Haza jöttem, tettem vettem, egy gyors ebéd, s éppen leakartam dőlni pihenni, még mielőtt mentem a gyerkőcért a bölcsibe, mikor csörgött a telefonom. A. volt az! S mondta, hogy felvettek! Igazából köpni nyelni nem tudtam, mert azt hittem később hívnak. Kérdezte mikor tudnék kezdeni. Emlékszem pont szerdai nap volt, május 7-e. Kérdeztem mint szólna a hétfőhöz? S mondta, hogy akkor találkozunk.
S akkor gondolkoztam, hogy vége az óriási nagy szabadságomnak, igazából két hét alatt találtam új munkát. Kicsit azért csalódott voltam, hogy én még azért pihenni akartam egy kicsit. De így van ez jól nyugtattam meg magam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: