A folytatás…..

Még nem indultam haza, álltam a munkahelyem hátsó bejáratánál, s mérhetetlen vágyat éreztem arra, hogy felhívjak valakit.

Tárcsáztam, kicseng, s megszólal az édes hang Ő volt L. Úgy éreztem valakinek el kell mondjam mit történt velem, aki megért, s meghallgat, mert otthon a férjem egyre kevésbé figyelt rám. Valaki végre látott bennem valamit.

Ő amúgy egy ügyfelem volt! Sokat beszéltünk, figyelt rám, nőként kezelt. Olyan impulzusokat adott, hogy azt éreztem, hogy végre élek. Értelmes, okos, humoros volt. S minden nő álma, az IGAZI ROSSZ FIÚ! Akit soha nem lehet megszelídíteni .  Bár hozzá teszem soha nem történt köztünk semmi. S miért nem? Én nem lettem volna soha képes megcsalni a férjemet. Egyszerűen nem vagyok az a típus. Illetve annak ellenére, hogy a nők számára nagyon vonzó férfi volt, tele volt sebbekkel, problémákkal. Éppen akkor hagyta abba az alkohol fogyasztást orvosi segítséggel, frontin szedett, de tonna számra, s ha nem kapta meg az adagot, vagy nem szedte be, akkor már remegett érte, mint egy rossz drogos. De valahogy még is vonzott a társasága. Imádtam vele lenni! Valahogy mindig áttudott lendíteni a holtponton. 

Most is segített! Meghallgatott, mellettem állt! 

De sajnos amilyen gyorsan részese lett az életemnek olyan gyorsan el is tűnt. Sajnos a mai napig nem tudom mi van vele, él e egyáltalán, vagy börtönbe van, vagy talán meghalt közben. Vagy arra is kíváncsi lennék, hogyan dolgozta fel egy közeli család tagja elvesztését,aki sajnos nagyon beteg volt, rákos és meghalt. De nem hiszem, hogy választ kapok erre, vagy csak akkor ha egyszer szembe jön velem az utcán.

S elindultam haza fele, valahogy nagyon nehezen ment a tekerés. Úgy éreztem, hogy soha nem fogom megtenni azt 15-20 perces utat. Mintha a napi események a kirúgásom, ólomként nehezedtek volna a lábamra. Minden centivel, hogy előrébb jussak megszenvedtem. Az eső ellenére, s elég hideg is volt, izzadtam és fáztam egyszerre. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy a testem és a lelkem harcba szállt az életben maradásért. 

S az eső csak esett. Azt kívántam, bár csak mosná el azt a napot, mintha soha meg nem történt volna. S elgondolkodtam, hogy mi lett volna ha, aznap nem esik az eső, s mondjuk éppen süt a nap. Ha reggel nem kap el az a rossz érzés, ami végig kísért egész nap.

S persze jöttek a gondolatok, hogy most hogyan tovább. Mi lesz? Hallgathatom otthon az “okos” férjem, fantasztikus tanácsait. Nem akartam haza menni, nem akartam vele beszélni. Magányra vágytam. Tudtam ez az én lelkem harca lesz. S tudtam azt is, hogy tipikus mérlegként, sok gondolat fog cikázni a fejembe, ok és okozat, miért, s hogyan?

De végül is hazamentem. Egy jó forró kávéval próbáltam felmelegíteni a teljesen átfagyott testemet. Ezután jött egy jó forró zuhany. Csak álltam a víz alatt, zubogott a víz végig a testemen, apró pici vízcseppek formájában távoztak a lefolyón keresztül a csatornába. Erre az 5-10 percben kitisztult minden. Tudtam a megoldást, azaz inkább tudtam az utat, mit kell tegyek. EL KELL ENGEDNI! Felesleges már rajta görcsölni, vagy harcolni ellene. Zuhany alatt elhatároztam, hogy 2 napom van helyre tenni a lelkemet, se több se kevesebb. S tovább kell lépnem. S tudtam, hogy ez így is lesz!

Még alig szálltam ki a tus alól a férjem, már jelezte, hogy kb. 50 helyre elküldte az önéletrajzomat. Mondom remek! 3 órája rúgtak, s amúgy sem vagyok alkalmatlan az életre, hogy ne tudjak állást keresni magamnak. De megmondom őszintén ezzel várni akartam még, amúgy is hétvége jött, most minek törjem össze magam, hogy azonnal álláshirdetéseket bújjak. Pihenésre vágytam, hogy össze szedjem a gondolataimat, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni. 

Persze, délutánra a cégnél dolgozó szerintem összes ember tudta, hogy kirúgtak, kb. 1200 emberről beszélünk. Mert jöttek az üzenet áradatok, hogy mi történt, hogy vagyok! De gondoltam jó ez így, hamar letudom az egészet és nem kell vele tovább foglalkozzak, könnyebb lesz az elengedés. 

Egyik volt kollégámmal beszéltem, s szólt, hogy van valamilyen állás valamilyen cégnél, s pont jó lenne nekem, küldjem el az önéletrajzomat. Mondom miért ne veszíteni valóm nincs vele.

Akkor még nem tudtam, de most már tudom, hogy életem legjobb dolga volt az, hogy kirúgtak!!!